2010. december 21., kedd

1. FÖLD ANYA ÜZENETEI Lejegyezte: Anna médium

IGAZSÁG = SZERETET
SZERETET = IGAZSÁG
HAZUGSÁG = IGAZSÁG, SZERETET MEGTAGADÁSA

Én a Földetek birtokosa, vagyis Földanya, először szólalok meg egy médium által, hogy elküldjem forró szeretetemet és gondolataimat azoknak a lényeknek, akiket földi emberként ismer és tisztel a Mindenség összes lénye.
Kik is vagytok valójában, hogyan kerültetek az én sárgolyómra és miért?

Amikor Anna médium társával és Isten férfias oldalával erről a témáról regényt ír, azért teszi, mert az embernek ezen a fejlettségi fokon, már meg kell tudnia, honnan jött és mi vár rá az elkövetkezendő időben, ebben az eon időszakban.

Amikor Anna felkért engem, küldjek nektek üzeneteket rólam és természetesen rólatok is, akkor tisztában voltam azzal, hogy már annyi üzenetküldő van a környezetetekben, talán nem  lesz számotokra olyan érdekes, ha tőlem is ugyanazokat a dolgokat halljátok, amiket már sok földönkívüli lény megüzent nektek, akik évek óta kapcsolatot tartanak különböző médiumokkal, mint az én Annám is. De végül úgy döntöttem, ha olyan sokan a Mindenségből a fejlődéseteket készítik elő, talán nem lesz számotokra közömbös, hogy éppen az a bolygó, amelyen léteztek, és amely a fejlődéseteket hivatott beteljesíteni, egyszer a történelemben közvetlenül is megszólít titeket.

Mielőtt magamról beszélnék nektek, engedjétek meg, hogy Annáról az én médiumi közvetítőmről beszéljek nektek kicsit.

Látszólag hétköznapi ember, mint a legtöbb, de amit ő az elmúlt húsz esztendőben tett, az felmérhetetlen nemcsak a földi fejlődés szempontjából, de a Mindenség szemszögéből nézve is messze a legnagyobb teljesítmény, amit valaha, nem ember, de bármely égi teremtmény megtett a Mindenség Istenéért.
Miért mondom el nektek ezeket a nagynak és fennköltnek tűnő szavakat Annáról. Azért teszem és azért tehetem, mert olyan dolgokat tett értetek, a Mindenségért és Istenért, amelyet egyetlen egy ember sem tehetett, de nemcsak ember, hanem a Mindenség egyetlen teremtménye sem.

Mit is jelent ez a gyakorlatban? Amikor majd megjelenhetnek Annának Istennel közösen írt könyvei, akkor fogjátok ezt pontosan érteni és nem korábban. Tehát azon kívül, hogy utalok ezekre az írásokra, a részleteket nem kívánom ecsetelni. Csupán utalnék arra, közöttetek él, hétköznapi életet, egy nem hétköznapi lény, aki közönséges ember, mondanátok, ha én nem tudnám róla azt, nem az!

Amikor majd eljön az ideje, megismerhetitek az ő meccseit lezüllött és elvetemült Istenével, aki nem más, mint Isten férfias oldala.
Azt bizonyára már észrevettétek, hogy az az élet, ami a Földön van, nem normális, és egyetlen épeszű teremtmény sem él úgy a Mindenségben, ahogyan ti élitek mindennapjaitokat.
Akkor hát hogyan kellene élnetek, ha nem úgy, ahogyan most tengetitek nem hétköznapi életeteket ezen a Földön?
Mielőtt erről beszélnék nektek, elmondom, hogyan élnek más bolygólakók, akik nem a ti rendszeretekben léteznek a Mindenségben.

Amikor Isten megteremt egy teremtményt, legyen az nagy vagy kicsi, vagyis lehet az nap, bolygó, vagy a legkisebb teremtmény a bolygókon, megteremti az életük lehetőségét is. De nem hétköznapi módon, hanem úgy, hogy a teremtmény élete fenntartásához a legoptimálisabb, legkedvezőbb feltételek is meglegyenek.
Más bolygókon a lényeknek nem kell robotolni reggeltől estig, vagy éjszaka, amikor rendesen pihennie kellene, hanem nappal elfoglaltságai vannak, amik előre viszik fizikai, lelki, szellemi fejlődését, éjszaka pedig, amikor a bolygó egyik fele pihen, és valamennyi természeti teremtménye pihen a bolygón ők is pihenni térnek, hogy reggel, amikor a nappal elkezdődik, kipihenten menjenek dolguk után, ami sohasem robot, hanem valamilyen értelmes tevékenység.

Amikor Isten az embert megteremtette, nemcsak azzal a szándékkal teremtette meg, hogy ő maga hozza létre és teremtse meg élete feltételeit, valamennyi szükségleteit, de olyan lényt alkotott bennetek, amelyben egy beteggé, magányossá vált Isten büntetheti kedvére, és kedve szerint kiélheti valamennyi eltorzult vágyát rajtatok.
A vallások annyi hülyeséget hitettek el veletek Isten férfias oldaláról, vagyis az Atyaistenről, hogy egyetlen egy lényben sem merült fel a gondolat, Isten beteg, betegsége okán brutális, kegyetlen, homoszexuális és perverz, mert a vallások őt tökéletesnek és hibátlannak írták le nektek, és ebben kellett hinnetek, bármilyen is volt a ti földi életetek.

Amikor Isten már nem tudta rejtegetni torzulásait lényei előtt, akkor teremtetett meg benneteket a fény és árnyék lényeivel, hogy aztán gonoszságában bármit megtegyen veletek, még olyanokat is, amit egy józaneszű ember sem tenne meg a másikkal.

Amikor Anna a Földre jött, azért született közétek, hogy ezt az elvetemült Istent próbálja a helyes útra terelni. Sokan közülünk, akik ismertük Isten torzulásait, őszintén mondom, nem sok sikert reméltünk Anna szándékával kapcsolatban. Amikor Isten, mint egy tanító szellem bejelentkezett hozzá, a legszebb legkedvesebb arcát mutatta felé, ezért Anna földi emberként nem gondolhatta, magával a Sátánnal találkozott az ő kedvese személyében.

Anna spirituális fejlődése akkor már ott tartott, érzékelte a szellemi lét lényeit és nem gondolhatta, Lucifer, aki számos és számtalan néven nevezi magát az emberek és lényei megtévesztésére, megpróbálja majd a szerelmen keresztül behálózni őt és rabszolgájává tenni, ahogyan ezt szokta volt a mi drága Istenünk férfias alakja.

Csakhogy Anna bár szerelmes volt, nem volt már huszonéves naiva. Annyira megdöbbent a szerető lény brutalitásától, hogy elkezdte figyelni, nem hétköznapi módon a mi Istenünket.
Amikor majd a könyveit olvassátok, ne gondoljátok hülyeségeket ír, mert amit ő megtapasztalt asztrál síkon, az ugyanolyan valóság, mint az, amelyben ti léteztek.

Amikor felocsúdott döbbenetéből, elkezdte ezt a gonosszá vált Istent nevelni. Hogyan is tette ezt? Sohasem adott engedményeket, hanem a szeretet erejével késztette és kényszerítette Istenét, hogy a jó útra térjen.
Anna annyi leleménnyel tette mindezt, hogy általa kivívta nemcsak a mi elismerésünket, hanem Isten férfias oldala, beleszeretve egy tiszta őszinte lénybe elkezdett nem hétköznapi módon megváltozni.

Ma ott tartunk, Anna birtokolja a Mindenség Gyémánt Koronáját, ami olyan elismerése egy földi lénynek, mintha a világhatalmat kapta volna a kezébe.
Amikor Anna visszatér közénk, nem hétköznapi lényként tér vissza, hanem ő lesz a Mindenség királynője, akit valamikor régen férfias oldala igazságtalanul taszított a mélybe, fizikai síkra le.
  
Anna minderre magától jött rá, úgy kutatott az emberi történelemben, mint egyetlen egy ember sem. Ezért kivívta legnagyobb elismerésünket, szeretetünket, hálánkat és megbecsülésünket.
Ő maga, sohasem írná le ezeket a gondolatokat, de mert megkért arra engem, küldjek nektek üzeneteteket, és mert én ezt a nagyszerű teljesítményt tartom most az emberiség szempontjából a legfontosabbnak, tehát ezzel a nem hétköznapi információval kezdem a mondanivalóm, mert ami a következő időszakban veletek történni fog, azt már nem Isten férfias oldala fogja eldönteni, hanem Anna. Anna pedig végtelenül szeret benneteket. Mindent megtett a felemelkedésetekért, olyan dolgokat is, amiket sohasem fog nektek elmondani, mert talán meg sem értenétek.

Tudnotok kell, a Mindenség valamennyi fejlett lénye a ti felemelkedésetek mellett áll. Ha Isten tovább züllött volna, akkor a Mindenség átfordul a sötétségbe és annak a következménye nemcsak a fénylények pusztulását hozta volna el, de Isten megsemmisülését is. Ő ezt azért nem tudta, mert olyan mértékben uralta már a szeretet nélküliség, hogy az sem érdekelte volna, ha a világa megszűnik. Már nem volt annak tudatában, hogy a szakadék szélére sodorta oktalanságával a Mindenséget.

Hosszú éveken keresztül Anna egyedül folytatta harcát egy elvetemült Istennel, segítség és támasz nélkül. Senki sem mert és senki sem tudott ebbe a párbajba beleavatkozni. De Anna a szeretete erejével végül elérte, Isten elgondolkodott magán és ráébredt, már senki sincs mellette a Teremtésben, csak az az egyetlen földi asszony, aki minden fájdalom és szenvedés ellenére kitartott mellette és leemelte őt a szakadéknak tartó vonatról.

Anna akkor fordult felénk segítségért a ti érdeketekben, amikor már eldőlt a harc és tudta megnyerte a háborút, még akkor is, ha lesz még néhány csata, de az erőviszonyok a fény oldalára billentek.

Amikor Anna a földi dolgokat figyeli és a háttérhatalom viselt dolgaival háborúzik, tudja, semmi sem állhat már a fény győzelme elé, mert Isten férfias oldala bár nem könnyen, de beadta a derekát. Már nem őrült, magányos Isten akar lenni többé, hanem ahogy százszor és ezerszer Anna elmondta neki, boldog, szeretetteljes Isten, aki szereti teremtményeit és égi családját is.

Tudom, amiket most lediktáltam Annának sokakat megbotránkoztat majd, de gondolkodjatok el borzasztó emberi életeteken és tegyétek fel magatoknak a kérdést: Akartok-e kiszolgáltatott rabszolgái lenni egy maroknyi kisebbségnek, vagy egy szebb boldogabb életet választani magatoknak? Ha igen, olvassátok el üzeneteimet, olvassátok el a Belső Föld üzeneteit, a Galaktikus Föderáció üzeneteit, amelyek a ti megváltásotokról szólnak hosszú évek óta.
És tudjátok, a megváltótok megérkezett a Földre és megtette mindazt, ami Jézusnak nem sikerült, mert nem ismerte fel a Gonoszban saját égi önmagát. Ezért pusztította el őt egy olyan nép, aki Isten férfias oldalának volt mindenkor alárendelve.

Ámen
2010. 11. 18.