2010. december 23., csütörtök

4. A Feltétel Nélküli Szeretet Isteni Terve


Arról már beszéltem nektek és sokat hallottatok felőle, hogy az ember számára Istene a Feltétel Nélküli Szeretet Törvényét írta elő.
Mit jelent mindez a gyakorlatban? Ez bizony azt jelenti, bármi is történik veletek, bárhogyan szenvedtek, megaláznak, megnyomorítanak benneteket, vagy elpusztítanak háborúban, nem tehettek ellene a világon semmit.
Akik Isten vad és ordénáré törvényét végrehajtatták veletek, valójában nem emberi lények voltak, hanem földönkívüli annunakik. Ők irányították azokat a rabszolgatartó csoportokat, akiket mások leigázására rá tudtak venni.
Amikor Isten elhatározott egy újabb zsarnoki rendszert, vagy valamilyen háborút, természeti katasztrófát, azt minden illetékesnek, aki a programban szerepelt végre kellett hajtania.

Sokat fájt a fejem emiatt és sokat szenvedtem én magam is az ostoba és gonosz cselekedetek miatt, de reményem sem lehetett, hogy Isten nem megy el újra a végsőkig, kiszolgáltatva az embert abberált gonosz vágyainak.
Az utolsó történet, ahogyan már említettem csak azért nem történhet meg, mert Anna szerető szava megálljt parancsolt Isten újabb ostobaságának, romboló tevékenységének.

Tudom a Föld papjai mindenféle gonosznak és hazugnak elmondják majd Annát, de már senki sem fog hinni nekik, mert az épeszű ember beláthatja, ami a Földön van minden, csak nem értelmes élet.
A történetet azért írom és írhatom le, mert erre magától Istentől kaptam parancsot, aki nagyon szégyelli ezt a borzalmakkal teli múltat és szeretne az emberiség számára egészséges boldog életet teremteni. Őszintén megbánta tetteit és ezért a következő időben, amikor Anna majd visszatér Égi Hazájába, átgondolja mindazt vele, amit meg kell változtatnia, mert belebetegedett a saját történelmébe. Ha Anna nem segített volna rajta, más sem tudta volna kiemelni abból az állapotból, amelybe saját hibájából került.

Most pedig, hogy megírtuk nektek a legfontosabbakat, arról fogok beszélni, mi történik az emberekkel 2012 után.

A maya próféciák előre jelezték lezárul a földi történések egy bizonyos szakasza, amikor Isten felméri mi történt eddig és hogyan tovább? Az Antikrisztus története elsősorban arról szólt volna, az embereknek színt kell vallania, kit szeretnek és imádnak jobban: a szerető Istent, vagy a szeretet nélkülit, azaz Lucifert?
Aki Jézust, vagyis a szeretet Istenét választotta volna - minden ember - a halál fia lett volna, a legkegyetlenebb szenvedések, háborúk, borzalmak formájában.
Ha értelmesen elolvassátok a Bibliából a Jelenések Könyvét, abban ezeknek a történéseknek valamennyi részletét megtaláljátok. Isten a Teremtést nem spontán módon intézi, hanem évszázadokra, sőt évezredekre vannak tervei. E tervek szerint dolgozik a Forrás is Isten parancsára.
Ha Anna nem ismeri ezeket a terveket, saját érdeklődése és kutatása alapján, már állnának a bitófák és ti lógnátok rajta, mint a korai keresztények, akiknek színt kellett vallania Jézus iránti elkötelezettségükről. Aki pedig megtagadná Jézus követését, azok bizony nem a Mennyországba kerülnének, hanem abba a műintézménybe, ahol a lélek szétrohad, mint az elmúló anyag. De ez a rothadás olyan semmihez sem fogható szenvedéssel jár, mint amikor sejtenként ég el egy emberi lény a Földön.

Amikor Isten meggondolta magát az egész Mindenség fellélegzett, mert megértettük, hogy többé nem kell rettegnie annak az emberi lénynek, aki a Feltétel Nélküli Szeretet Törvényét választotta Istene parancsára.

Mi történik, mi fog történni tehát most az egész emberiséggel?
2012-ben minden egyes ember rezgésszintje megméretik, vagyis számotokra bizony eljön az Igazság Pillanata. Akinek a rezgésszintje alacsony, mert nincs benne szeretet, az oda megy, ahol még van fejlődésre kötelezettsége. Csak hasonló fejlettségű lények között élhettek tovább, mert a fejletlenség lehúzza a többi lényt, ezért nem lehet senkinek olyan közösségbe távoznia, ahol nála fejletlenebbek léteznek.
Azok, akik megütik a mércét, most valamennyien a Belső Földbe távoznak, ott felkészítik őket egy halhatatlannak mondható életre, ami azt jelenti, már soha többé nem kell szenvedniük, meghalniuk. Olyan nagyszerű élettér vár rájuk, amelyet ebben a Naprendszerben most alakítanak ki számukra négy bolygón. Olvassátok el a Belső Föld üzeneteit, minden részletét ennek megtalálhatjátok ott.
Akik más fejlettebb bolygóról inkarnálódtak ide, hogy segítsék a Földet felemelkedésében, azok visszatérhetnek Anya-bolygójukra, vagy maradhatnak továbbra is az emberiséggel, azok spirituális nevelése céljából.

Akik végleg elvesznek a Mindenség számára azok az egyének, akik évezredek óta nem képesek fejlődni, mert nincs bennük szeretet, csak az egójukat növesztették nagyra.

Anna visszatérhet a Forrásba, mert Isten belátta, mekkorát hibázott vele szemben. E hibák miatt nem voltak már az Istenanyának szentélyei és templomai, ezért lehettek olyan vallások, ahol az Istenanya fogalma nem is létezett, mint a zsidó közösségekben.
Róluk részletesen fogunk írni egy későbbi fejezetben.

Most pedig arról beszélnék, hogyan sikerült Annának elérnie Istennél ezeket a fontos változásokat.
Anna szeretete volt a kulcs ebben a történetben. Nemcsak szerette, de megértette, mert megismerte miért fordult ellene a Teremtő férfias énje és mindent megtett a gyógyulásáért.

Amikor Anna korábban érzékelte a halottak jelenlétét, elkezdte a Földet, bizony mondom a Földet megszabadítani ezektől a Föld közelben maradt lényektől. Ez annyira megemelte az Én rezgésszintemet és persze az övét is, hogy elindult a leblokkolt energiák olyan áradata a Forrás felé, amelyre még nem volt példa a Mindenség történetében.
Amikor valaki meghal, olyan rezgésszintre kell emelkednie a kauzális testének, amely a Földet teljesen mentesíti ezektől a rezgésektől. Aki viszont nem tud erre a szintre emelkedni, mert nem ismeri fel a fénylények segítő szándékait, az Föld közelben marad, leszíva azok energiáit is, akik a Földön emberként élnek.
Aki fél a felelősségre vonástól, szenvedély beteg, vagy nem tud elszakadni a fizikai létezéstől, azok akár évezredekre is ebben a stagnáló energia-vámpír állapotban maradnak, maradtak.
Anna olyan lényeket is átsegített, akik még az állati létezés fokán ragadtak, vagy múmiaként tengették életüket Egyiptom földjén.
Aztán sok ország háborúkban meghalt millióit segítette át, a legnagyobb bátorsággal, leleménnyel és elkötelezettséggel, mert valahogyan megértette, milyen fontos a Föld számára ezeknek a lelkeknek a távozása.
Így szabadította meg a Földet nemcsak számos és számtalan ország halottaitól, de a sztálini önkény, az I. és II világháború, a legújabb kori balkáni háború áldozataitól is. Mostanában az angolai, algériai, afganisztáni, iraki, libanoni, izraeli területek megtisztítását kapta a Forrástól feladatul.
Anna segített a cunami halottainak, számos más földrengés áldozatainak is.
Ezekért a nem mindennapi tettekért Isten olyan elismerésekben részesítette a feleségét, amelyeket csak azért nem sorolok fel, mert nem hinnétek el.
Amikor elolvassátok majd Annának Istennel közösen írt könyveit, akkor ezekről pontos információkat fogtok kapni.

Anna tegnap azt mondta nekem, fogalma sincs hány koronája van, melyekért nem mindennapi tetteket hajtott végre. Így gondolkodjatok hát arról a lényről, aki közöttetek emberi alakban él, hogy a Mindenség felemelkedéséért mindent megtegyen.

Anna nemcsak tömegeket vitt át, hanem Mária, Jézus anyja, majd Rafael a gyógyítás arkangyala segítségével emberekhez kötött, asztrál síkon rekedt lelkeket is. Nem ritkán fordul elő, hogy a halott ember nem ismerve saját feladatát, a Föld közelben maradva élő emberhez kapcsolódik, elszíva annak életenergiáját. Anna először maga akarta átvinni ezeket a lelkeket, aztán a Forrás segítségét kérve általuk szabadította meg a gyakran beteggé váló embereket ezektől a vámpíroktól. Volt olyan személy, akihez 6 vagy 12 ilyen lélek kötődött. Sajnos az ilyen problémát nagyon kevés gyógyító ismeri fel és orvosolja.

Volt egy különleges eset, amikor fiatal asszonyt démon szállt meg. Anna akkor Isten engedélyével és segítségével emelte ki, s így gyógyította meg azt az asszony, aki több mint két évtizede szenvedett a testében a démoni megszállástól.

Amikor ezeket a történeteket leírom nektek, azért teszem, hogy értsétek milyen nagyszerű szolgálatokat tett Anna másokért, amiért sohasem kért ellenszolgáltatást azoktól, akiken segített.

Nem túl régen, talán két éve Anna azzal a kéréssel fordult Rafael arkangyalhoz, segítse őt tanítványokhoz, akikkel együtt gyógyíthat másokat. De ne ő válassza ki ezeket a személyeket, hanem az arkangyal küldjön hozzá olyan embereket, akiket maga Rafael választ erre a feladatra.
Akkor Rafael azt mondta Annának:
-          Már nagyon régóta várjuk ezt a percet, mert aki ellenszolgáltatás nélkül tanít és gyógyít másokat, az Jézus példáját követi. Tudtuk, eljön egyszer az életedben ez a pillanat, most már el fogod hinni Istennek, hogy te vagy Isten avatárja, földi helytartója.

Még egy évnek kellett eltelnie, hogy a Mindenség Annát a Föld táltosává avassa. Annának ez a beavatása nem földi síkon történt meg, ahogyan korábban sámánná avatása sem.
Amikor Annát a Táltosok Rendje királynőjévé választotta Anna azt mondta nekik:
-          Felesküszöm az Igazságra, a Bölcsességre és a Szeretetre. Ha bármikor eltérnék ettől az értékrendtől Istennőként, kérlek benneteket, figyelmeztessetek.
                                   
Tehát ezekért és mindezekért szeretjük, tiszteljük őt.

Ámen
2010. 11. 29.