2010. december 29., szerda

18. Milyen példát kövess a saját megváltásodért?


Nem lenne teljes az írásunk, ha nem mondanánk el nektek, ebben az utolsó életetekben hogyan éljetek a Földön a saját megváltásotok érdekében.

Nem azért beszéltem nektek Annáról, hogy az ő dicsőségét állítsam példának előttetek. Bár számos vonása van, mely példa értékű, de mégsem ez a legfontosabb most az ő életében, hanem az, hogy gyógyítsa szeretettel Istenét.
Számotokra a család, melyben éltek és léteztek legyen a legfontosabb.
Amikor azonban már nem akar valaki fejlődni mellettetek és visszahúzó erőként kapaszkodik belétek leszíva energiáitokat, mert semmit sem hajlandó megtenni saját boldogulása érdekében, nyugodtan hagyhatjátok faképnél, hogy megtanuljon önállóan járni a Földön. Ahogyan a gyermeknek is meg kell tanulnia önállóan létezni. Nem az anyjának és az apjának kell megtanulni járni, ők már tudnak, hanem neki kell ezt a feladatot megoldani.
Akik ma a Földön valamilyen eszközzel közlekednek, vagy mások totális kiszolgálását igénylik, azok valójában zsarnok személyiségek, akik soha egyetlen életükben sem voltak hajlandók felvállalni önmaguk eltartását felelősséggel, hanem valakire rátelepedve próbáltak élősködni másokon.
Aki pedig felnőttként még mindig a szülei nyakán tengeti céltalan életét, mint oly sok szingli, azok bizony nem a felnőtt életet élik, hanem a csecsemőét, aki még mindig a szülei segítségére szorul.

Sokan vannak közöttetek olyanok, akik fosztogatásból, rablásból és más bűncselekményekből akarnak megélni és jól megélni. Ezek számára bezárul a kör és nem lesz több életük, mert az emberiségnek már nincs szüksége értéktelen herékre.

Aki a hatalom mámorában lop, csal, hazudik a tömegeknek, az az illuminátusok sorsára jut. Ugyanis a társadalom azért bízta rá a vezetést, hogy tegye intézkedéseivel jobbá az emberek, vagyis a tömegek életét. De aki mindezzel visszaél és igen sokan vannak ilyenek a legtöbb emberi közösségben, azok élete meg van pecsételve örökre. Ahogyan az illuminátusoké is, akik néhány száz év alatt, feledve Isten valódi szándékait, démonokráciákat, tömeggyilkosságokat, háborúkat, nincstelenséget valósítottak meg, a tömegek valódi felemelése helyett.
Azok a vallási vezetők, akik nem éltek az elmúlt évszázadokban tiszta életet, mert a hatalomban elfeledték Isten egyetlen törvényét, korruptokká váltak, vagy összefonódtak az illuminátusok vezetőivel, s így céljaival, azok sem remélhetnek Istentől kegyelmet most.

A politika oly erkölcstelenné vált, hogy kevés olyan személyiség lesz, aki hatalomra kerülve megússza majd a Pokol Tüzét, mert olyan mértékben kiszolgáltatottá tették a tömegeket önző saját és illuminátus érdekeknek, hogy nem lesz számukra sem kegyelem Istennél.

Ámen
2010. 12. 10.